Főoldal

Lista



                                        8. TAGTÁJÉKOZTATÓ   

Örömmel tájékoztatjuk tagtársainkat, hogy a szövetkezet Felügyelő Bizottsága,
többszöri sürgetésünkre végre komoly lépéseket tett a feledatának megfelelően
az Igazgatóság felé. Szilárdan állást foglalt a közgyűlés összehívására
vonatkozó kezdeményezésünk törvényessége mellett. Ezen kívül az elmúlt
időszak gazdálkodására vonatkozó számszaki adatokat kért be a B. Szövetkezet
Elnökétől, január 15-i határidővel. A fejleményekről majd további
tájékoztatást adunk.

Többen tagi felajánlásokként anyagi hozzájárulást javasoltak. Konkrét
ajánlatot is kaptunk (üzenőfüzetünkbe bejegyezve), miszerint egyik tagtársunk
egy sikerdíj alap létrehozását javasolja, melybe betétje 1%-át fizetné be,
folyamatosan. Egy bankszámla létrehozása idővel elkerülhetetlenné válik,
hisz az ingyenesen végzett munka mellett felmerülő költségeket, kiadásokat is
mind magunk álljuk (pl. üzemanyag, parkolás, papírigény stb.). A következő
tájékoztatóban ezt még majd pontosítani fogjuk. A Szövetkezet részéről, bár
kértünk pár nem nagy dolgot, alapvető szükséglethez nélkülözhetetleneket, de
azokat sem kaptuk meg (mint pl. WC papír, felmosórongy, iratlefűző-genoterm
stb.).

További jó hír a telefonon sokak által hallott, elterjedt jelzálogterhelési
hírekkel szemben: Személyesen - tagtársakkal - jártam utána a Baumag
cégcsoport legjelentősebb ingatlanjain nincs jelzálog. Így sem a
parádsasvári kastélyszállón, sem a St. Hubertus panzión, (Egri Földhivatalnál
decemberi állapot szerint) sem a budaörsi központi telephelyen. Így a sokak
által hallott fenti hírek nem megalapozottak.

2003. decemberében levélben visszautasítottam az elnök ügyvédeinek
állásfoglalását. Alapvetően két okból:
1. A szövetkezeti törvény (1992. törvény II. rész III. fejezet 15. §) és az
Alapszabály (VI. fejezet) értelmében a közgyűlés létrehozhat tagjai közül
ilyen ellenőrzési szervet, amely jogosult a szöv. tisztségviselőinek
tevékenységét ellenőrizni. Anarchiával ezt eltaposni nem lehet.
2. Azt pedig határozottan visszautasítottam, és a tagság számára sértőnek
találom, hogy az Elnök, a tagság pénzén, a tagság akaratának kifejeződése
ellen fogadjon meg ügyvédeket. /Válasz még nem érkezett decemberi levelemre/.

Újabb jó hír! A héten hirtelen az MTV1 Élesben adása visszatért a
problémánkra. A meghívás ellenére a szöv. Elnökét nem képviselte senki (még
az általa megbízottként bemutatkozó Információs Iroda vezetője sem). Vajon
miért? Nem becsülik meg a tagokat? Nekünk pedig ezen a napon sikerült kézhez
kapni a Fővárosi Bíróság mint cégbíróság határozatát. Mely az alábbi két
megállapítást teszi:

1. Kötelezi a szövetkezetet, hogy a közgyűlést 30 alatt hívja össze.

2. Indoklásában megállapítja - az elnöki állásfoglalással szemben - az
Ellenőrző Bizottság legitimitását, mint a közgyűlés által megválasztott
ellenőrző szervet. Sokan, akik az eddigi támadások hatására megrendültek,
most örömmel fogadhatják e fenti hírt. Azonban ez még pénzt nem jelent.

A fenti állásfoglalás ismeretében az Ellenőrző Bizottság nevében követelem a
szöv. elnökétől, hogy a jogászainak kifizetett pénzt hajtassa vissza vagy
fizesse be a szöv. kasszájába, valamint az említett jogászokkal a szerződést
azonnali hatállyal bontsa fel alkalmatlanság, ill. érdekellentét címén (a
tagság ellenében dolgoztak, hozták meg állásfoglalásukat).

Legitimitásunkból eredően adatokat kértem a befektetői tagnyilvántartásra
vonatkozóan (regisztrációhoz elengedhetetlen).

A már meghozott intézkedéseket, határozatokat az Ell. Biz. nem tudja
elfogadni, 2003. okt. 27-i közgyűlésig visszamenőleg, mivel semminemű
egyeztetés nem volt vele. A meghozott döntések, intézkedések anyagi
vonzatáért anyagilag a szöv. Elnöke és Felügyelő Bizottsága felel. A
továbbiakban a szöv. vezetése csak a már megválasztott és bíróságilag is
megerősített Ellenőrző Bizottsággal (melynek elnöke Patyi István) történt
egyeztetés után hozhat gazdasági döntéseket.

Az előző tájékoztatóban a tagok segítségét kértük a közgyűlés megrendezéséhez,
ezt továbbra is kérjük, számítva az önkéntes jelentkezőkre (így anyagilag
kevesebbe kerül a megrendezés). Szükség van az alábbi területekre jelentkező
önkéntesekre:
- Regisztráció
- Szervező
- Információ
- Elsősegély
- Gyors- és gépíró
- Biztonsági szolgálat
- Hang- és videófelvétel készítő
A jelentkezéseket a múlt héten megalakult helyi klubok vezetőinél lehet
leadni, vagy az alábbi telefon üzenetrögzítőjére rámondani: 283-7239.

Itt kell megjegyezzem, hogy a szöv. elnöke Balázs László olyan értelmű iratot
hagyott a telefonos ügyfélszolgálat önkéntesénél, mely szerint az V. Kálmán
Imre u. 16. sz. alatti helységet elveszi az Ellenőrző Bizottságtól. A
helyzet még tisztázatlan. Lehetséges, hogy ez az utolsó ilyen nyílt
tájékoztató, amit innen az irodák felé Önöknek el tudunk küldeni.
Tájékoztató természetesen ezután is lesz!

Többen kérték a tagok közül, hogy Patyi István ismételje meg látogatását
Erzsébeten és a Dohány utcai irodában, mivel a múlt héten ez oly hirtelen
történt, első nap, hogy nem tudtak ott lenni, így kérdéseiket feltenni. Ennek
megismétlése várhatóan:
Erzsébeten 2004. jan. 20. 10.00-12.00-ig
a Dohány utcában 2004. jan. 20. 14.00-16.00-ig
Mindkettő iroda esetében ez ugyanígy egy héttel később ismétlésre kerülhet.
(Elnézést a múltkori tájékoztatóban a szerdai nap elírásáért.) A vidéki
irodák látogatása marad az előzetes terv szerinti, a pénteki bizonytalan
egyedül, hogy Miskolc vagy Szombathely.

Továbbra is sokan érdeklődnek két alapvető dolog iránt:
1. Egyesületekkel kapcsolatban - kérjük olvassák el a 7. Tagtájékoztatót. Mi
továbbra is az egységes jogi képviseletet szorgalmazzuk, amelyet az Ell. Biz.
minden tag nevében egységes fellépéssel tud ellátni.
2. A 3 éves ajánlatot aláírják-e vagy sem? Az Ell. Biz. már a 6-os és a 7-es
Tagtájékoztatóban is kifejtette erre vonatkozó véleményét. Lehet, hogy ezért
jelent meg 2004. jan. 12-én az egy hónapra visszamenőleges(?!) igazgatói
utasítás, miszerint időkényszerbe helyeznék a tagokat, hogy aláírják a 3 éves
átütemezési szerződést. Akit ez a kérdés komolyabban érdekel, az olvassa el
Patyi Istvánnak az Ell. Biz Elnökének a B. Szövetkezet Igazgatóságához e
tárgykörben intézett levelét az alábbi címen: ajnlev.html
E levélben a 3 éves ajánlat buktató gondolatait fogalmazza meg, melyeknek
cáfolatait kérte az igazgatóságtól, illetve garanciák beépítését, hogy a
szándék egyenes, nyílt és őszinte. Ő is nyugodt szívvel javasolhatná akkor a
tagoknak aláírásra, mint ezen helyzetből kivezető egyik utat.
Sajnos sem cáfolatot, sem garanciákat nem kapott levelére - de még érdemi
választ sem. Bár mindenki maga dönt a saját pénze fölött, ennek tudatában
érdemes jól átgondolnia - mit dönt.

A vasárnapi Fiksz Radió (98 MHz) adása elmaradt, ezért szíves elnézésüket
kérjük, azonban valószínű hamarosan pótlásra kerül ugyanígy, vasárnap 9
órától.

Továbbra is várjuk az Önök segítségét, aktív közreműködését.

Köszönettel és tisztelettel -

Patyi István
Ell. Biz. vez.

Kelt: Bp, 2004. január 17.