Menü







Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tiszlelt károsult sorstársaim !

 

Vagy vannak itt olyanok, akik nem károsultnak érzik magukat, hanem megelégedett, boldog üzletrész tulajdonosnak ????

 

Én mint kizárólag külső üzletrész tulajdonos  vagy méginkább  a Baumag Stratégiai Szövetkezet által rámruházott  és visszavásárlási igérvénnyel  ellátott, úgy nevezett ÜZLETRÉSZ –ről szóló  papírok tulajdonosa szólok most Önökhöz.

 

Mert mint  később kiderült, hogy ez a vásárolt és vissza-vásárolt PORTÉKA elnevezése mögött kétséges, hogy van-e és ha van, mennyi a kézzelfogható materiális fedezet.

 

Ne felejtsük el a BAUMAG öles betűkkel hirdette hirdetési ujságfelületek garmadájáben, sőt a Magyar közszolgálati Televízió Teletext oldalain is, hogy BAUMAG SZÖVETKEZETI ÉRTÉKPAPÍR és jegyzésre szólította fel a nagyérdeműt.

Mi itt sokan vagyunk, akik mint klasszikus, értékálló befektetési lehetőséget értettünk alatta, hiszen a Szövetkezet alapszabályának preambulumában is  mint Befektetési tevékenységet végző cég szerepel. A vonzó hozam és az évek múlásával egyre meggyőzőbb referencia egyre több megtakarított, vagy átmenetileg várakozó elköltéseink  befizetésére ösztönzött minket. A legnagyobb csalétek a minimálisan 1 hónapra is leköthető betétek elhelyezhetőségében rejlett. Ennél fogva legtöbben a rövid időre is szabaddá vált, nélkülözhető pénzeit is itt tárolja. És vissza is kapta, ha éppen kellett. Én kipróbáltam többször is, gondolom Önök is.

 

 

2003 október elején jött a váratlan meglepetés és a befektetett kis pénzeink hozamához sem jutunk hozzá és még az a veszély is fenyeget bennünket, hogy 
               
-a megtakarított,

                 -örökségből, vagy vagyontárgyaink eladásából,

                 -esetleg vállalkozásunk megalapítására félretett pénzünk,

                 - betegségünk esetére, vagy családtagjaink gyógyítására szánt megtakarításainkat is elveszíthetjük.

 

Anélkül hogy boncolgatnánk az idevezető utat, bár ez is megérdemelne egy rövid elemzést, nézzük mi is történt tavaly október óta. Közreadtam egy üzletrész-történeti kigyűjtést hivatalos cégokmányok alapján, amit az egyik érintett sorstársunk SAMODAI GÉZA  állított össze és rakott fel az internetes honlapunkra. A lényege az, hogy kezdetben lőn egy megálmodott konstrukció betét-gyűjtésére, majd később a jogszabályok változásaihoz igazodva módosítgatták a jogi környezetetnek megfelelően ezt a konstrukciót. Azért kellett ilyen sok féle céget alapítani, hogy az üzletrészek csiki-csuki rakosgatásával rejtve maradjon a tevékenység lényege, az engedélyhez kötött betétgyűjtési tevékenység. Ráadásul ilyen formában egy egész CÉGCSOPORT-nak tűnő konglomerátum alakult meg. Sajnos az elszenvedett krach kellett ennek felismeréséhez. De az azért meglepő, hogy az állami felügyeletnek és a Bíróságoknak is ennyi idejébe tellett, míg el tudták különíteni a tartalmat a formától.

 

 

 A vészhelyzet folyományaként a BAUMAG VEZÉR  sebtében összehívott egy rendkívüli gyűlést, és mint már tudjuk ezt a Cég-Bíróság semmissé nyilvánította és hatálytalanította az ott meghozott határozatokat. Mi is volt a legfontosabb elfogadtatni akart határozata ??? (szerencsére nem sikerült )

Az, hogy a Baumag cég vezetésén, és tevékenységén kívülálló okok miatt kerültünk e nehéz helyzetbe. Balázs úr már akkor át akarta hárítani felelősségét, mégpedig a szerző erők befolyásolta médiákra.  Ismerős, ugye ???

 

  De ne menjunk el szótlanul mellette, mert igen tanulságos a visszatekintés.

 

Mik is voltak akkor a vezetés által a kilábaláshoz vezető megoldási javaslatok, emlékszünk, akik ott voltunk.  Most már azok mind szinte képtelenségnek tűnnek, de akkor egydöntetűen megszavazta a többezer becsapott összecsődített tagság. Ki ne emlékezne a BAUMAG VEZÉR ott felvázolt nagyívű perspektíváira, az ablakgyártási üzletág kifejlesztésére és a Mátra szabadidős idegenforgalmi  objektumok, élményfürdők, stb. milliárdos hasznokkal kecsegtető fejlesztéseire…..satöbbi.

Tudjuk, hogy ezek már akkor is dugába dőlt tervek voltak, de tudta ezt a Baumag vezetése is. Hazudtak, mert már akkor is ebből állt az életük.

Mi is volt az a négy üzletrész konvertálhatóságára vonatkozó elképzelés ??? Emlékszünk.     Részvény, Ingatlanalap satöbbi, amik hatósági engedélykötelesek.

Még csak kísérletet sem tettek a megvalósításra, mert az ilyenektől fáznak baumagéknál.

 A pilóta jellegű álérték-papír módit ugyan megpróbálták, de hát az lett belőle, amit mi már akkor megjósoltunk.

 

Mi tagok pedig hiába gyűjtöttünk össze az alapszabály szerinti megfelelő számú aláírást, a BIRODALOM vezetése mindent figyelmen kívül hagyva felült egy magas lóra, melynek lényege, hogy a pénz, a vagyon NÁLAM van és én diktálok. Az közgyűlésen beadott saját kibontakozási javaslataikat elfelejtve stratégiát váltottak  és minden erőt a vagyonelemek kimenekítésére fordítottak, ami esetleg fedezhette volna a befektető szövetkezet elkötelezettségeinek teljesítését.    Sikerült.  A kellő időre úgy hagyták ott a szövetkezetet, hogy a szerződéseket nem számítva a 180 Millió Ft tartozások és kötelezettségek kiegyenlítése is kétségessé válik.

 

 

A stratégia új iránya az lett, hogy elhitetve a befektetőkkel azt, hogy ami itt történik minden Ő-értük történik. Emlékezzünk csak vissza ezekre az üzletrész beszámításos értékesítési programokra.

Az a 104 milliárdos értékesítési program, aminek megvalósításával 3 év alatt bőven megkapja mindenki a befektetését. Azóta tudjuk, hogy nemhogy 104 milliárd, de még csak a 40 milliárd fedezete sem jön ki a fellelhető vagyonok piaci értékéből. Nem beszélve az ennek megvalósításának elképzelt technikájában rejlő turpisságokat. Akkori becslések szerint 20-30 % -os árfolyamon lehetett volna bevonatni a befektetési papírokat, felkínálva a lehetőséget egy számunkra láthatatlan klientúra felvásárlási akcióját.  Mindeközben a fehérkesztyűs Baumag vezér keze tisztán maradt volna, hiszen nem győzte hangsúlyozni, hogy a BAUMAG legfeljebb csak közvetítő és kizárólag értékén fogadja be az üzletrészeket.  

 

Vagy a másik két, BVSZ programban megálmodott lehetőség a 190 lakás felépíttetése a tulajdonosokkal úgy, hogy az üzleti hasznot elszámolják üzletrész megváltás gyanánt.

No és a másik gyöngyszem, a 99 éves üdülési lehetőség felkínálása, ez sem egy rossz futamidő.

 

Ráadásul jobb híján most is ezek a regnáló AGENDA-H program fő alkotóelemei.

 

 

Az év végén, 2004 elején természetesen megindult a becsapott károsultak és kifosztottságukat érző befektetők önvédekezési reflex-szeit megjelenítő szervezkedés.

Két egyesület is alakult akik jogi személyek és megkezdték a tagok tömörítését. És jogi képviselet mellett döntöttek még sokan mások, és magánszemélyként is vettek igénybe jogi segítségeket.

Alakultak önkéntes társaságok Budapesten és vidéken is a károsultak összefogására mind azonos céllal, a befektetéseik visszaszerzésükért. Egymást érték a Budapestre szervezett sokszor ezres tömeget megmozdító demonstrációk, kiváltva ezzel a közvélemény  és a hatalom gyakorlóinak odafigyelését. A Baumag vezetés reakciója igen sajátos ebben a tekintetben. Az elsőként megalakult Budaőrsi Egyesülettel  az elején még csak leül a  tárgyalóasztalhoz, de látva azok eltökéltségét, szóba is alig áll velük. ( azt is levélben )

Számára a demonstrációkat halálosan komolyan vevő becsapottságuk miatt a végsőkig elkeseredett emberek csupán megtévesztett, és már-már függőségben lévő csőcselékek, és a bajok előidőzőinek forrásai.

 

Hát, az ilyen vezetéstől kell várni azt, hogy segítsen a nehéz helyzetbe jutott befektetőkön ????

 

 

 

 

Közben a peres követelés behajtási fejlemények nyomán megindul a Baumag Stratégiai Szövetkezet felszámolása. A Baumag vezetés természetesen nem ellenzi, hiszen a lényeg,  a vagyont már biztos kezekben véli. A felszámoló Mátraholdingnak neki lehet esni, és jó taktikai érzékkel elhitetni, hogy a károsultaknak rosszat, és kifosztani akaró erő a felszámolóban testesül meg. Ők képviselik a karvaly-tőkét, amitől meg kell Önöket menteni. Fogjunk össze, hogy ez a csodálatos Baumag, azaz AGENDA birodalom , ami kizárólag az Önök tulajdona…… ne váljon áldozatául a gonosz erőnek.

 

Köszönhetően az érdekképviseleti tömörüléseknek  a BAUMAG  felszámoló által kötelezően összehívott 6000 hitelezői igényt beadott károsultat , augusztus 10 –én megválasztottuk a hitelezői választmányt. A választmány mellett működik egy tanácsadó testület, melyben az összes ismert érdekképviselet részt vesz. Az én meglátásom szerint a kisebb súrlódások ellenére jól képviselhetik a károsultakat a Felszámoló Biztos és a Bíróság előtt.       Bízzunk bennük.

 

 

A Baumagos fejlemények persze nem állnak le, most egyfajta harc szemtanúi, sőt résztvevői vagyunk most is ezen a részközgyűlésnek nevezett tagtoborzó törvénytelen, csak a pénzünket emésztő összejövetelen.  

Folyik ez a harc most a régi Baumagos, ma AGENDA vezetés     és a magukat károsultaknak nevező U.N. külső üzletrész tulajdonosok, illetve a felszámoló és rendőrségi nyomozókkal vállvetve.

Balázs úr háziőrizete elég időt biztosít számára, hogy a legkörmönfontabb  és legelképesztőbb helyzetértékelésekkel és javaslatokkal bombázza eddigi áldozatait. Összehívta tagságát, akiket törvénytelenül önkényesen beléptetett az Agenda szövetkezetébe, de a bírósági állásfoglalásra csak mint partizán akciót említette meg a minap.  Kérdezem én ????  Hány ilyen partizán akciót kell még elszenvedni áldozataiknak ???

Akinek módjában áll, és megnézi az internetre felrakott , a CB által ugyan elutasított AGENDA alapszabályát azonnal rájöhet arra, hogy ez az egész rész közgyűlésdi csak egy komédia. Mert bizony aszerint senki, de senki nem szólhat bele az elképzelt szövetkezete életébe.  Az halálra, azaz CSŐD-re van ítéltetve.

 

És hát a legfrissebb fejleményeket nézve, bizony az AGENDA szövetkezet most már csupán elkobzott, illetve rendőrségi zár alatt lévő vagyonelemek tulajdonosa. Egyértelművé tették azt is, hogy az előzetes intézkedés a peres eljárások esetleges hitelezői igényeinek kielégíthetőségét szolgálja.

A megválasztásra felkínált elnököt pedig a hírek szerint további bűncselekmények gyanúsítottjaként bízhatják meg a Szövetkezet adózott nyereségének növelésére mert az üzletrészeket, azok fedezetének értékét a tagoknak odaadni nem szabad.