Üzletrészeink a felszámolás folyamatában.

Mottó: Más hinni, és más tudni a dolgokat.

Mondom mindezt azért, mert az utóbbi időben sok téves információ terjedt el ügyünkben, (részben tájékozatlanságból, részben hozzá nem értésből, részben szándékos félretájékoztatásból) és nem hiszem, hogy helyes lenne szorult helyzetben lévő embereket félrevezetni, vagy hitegetni.

Apropó, erről jut eszembe egy szakálas vicc: Mi a különbség a juratus és a latrok között? Az, hogy utóbbi ismerik a törvényeket. Ezért járnak mindig egy lépéssel előttünk.

Ezért a következőkben megpróbálom “józan paraszti ésszel” értelmezni alkotmányos és polgári jogainkat. Amiben nem vagyok biztos, ott felteszem a kérdéseimet.

Induljunk ki abból, hogy mi jogszerűen képzett üzletrészeket vásároltunk (ha nem így van azért büntetőjogilag Balázs úr felel) opciós visszavásárlási szerződéssel, és egyik szerződés a másik feltétele volt, különben meg sem kötöttük volna azokat.

Az üzletrész vásárlással vagyonértékű tulajdonjogot szereztünk a BAUMAG Stratégiai Fejlesztő, vagy a Vagyonkezelő Szövetkezetek egyikében, a saját tőke egy darabjára, és az mindaddig a mienk amíg azt tőlünk vissza nem vásárolják, azaz a vételárat meg nem fizetik.

Tehát nem lehet a dolgot úgy beállítani (ahogy Balázs úr szeretné), hogy az üzletrész csak egy könyvelésben létező valami, és a vagyon máshol van, amihez mi nem férhetünk hozzá csak az Ő engedélyével, vagy úgy sem. Ha ez így lenne az kimerítené a sikkasztás tényállását.

Azaz magyarul, ha megvettünk egy széket amin Balázs úr ül, az akkor is a mienk ha azt máshova viszik, és csak akkor lesz az övé, ha visszavásárolja. Csak közben nehogy aprófa legyen belőle, bár ez az eset meg a hűtlen kezelés büntetőjogi tényállása lenne!

A BAUMAG Szövetkezet felszámolása – az előzők figyelembevételével – azt jelenti, hogy a Mátraholding Rt.-nek az üzletrész visszavásárlási szerződésünkkel hitelezői igényt jelentünk be, és regisztráltatunk, ami által felhatalmazzuk a felszámolót, hogy a szerződés szerinti tulajdonunkat megtestesítő vagyont felkutassa, értékesítését végrehajtassa (ha szükséges bírósági úton), és a végén arányosan kielégítsen bennünket. Ez 2 évig is eltarthat.

A vagyon pedig nem kevés! Ha mindannyian regisztráltatjuk magunkat az kb. 39 milliárd Ft. üzletrésztulajdon, és még ami Balázs úr szerint a BAUMAG Szövetkezet készletén van, feltehetően BVSz üzletrésztulajdon. Ezt kell behajtani a BAUMAG “cégcsoporton”, mert ha így nézzük a Szövetkezet, aminek tagjai vagyunk nem is annyira szegény, csak fizetésképtelen.

Megnyugtatónak tűnik, hogy a felszámoló biztos Wortmann György úr is hasonlóan látja a helyzetet, amint f.hó 22.-én reggel a Kossuth Rádióban elmondta.

Tudom, hogy - mint nekem is – mindenkinek nagy terhet jelent az 1% (max. 100.000 Ft) regisztrációs díj befizetése, de - ha a törvényhozás 1997 óta még ezzel is sújtja a károsultakat – nem tehetünk mást mint, hogy befizetjük, ha a követelésünkhöz hozzá akarunk jutni.

Nézzük mit ajánl ezzel szemben, és mivel fenyeget Balázs úr, aki igencsak zokon veszi kis magán birodalmának megbolygatását, mert micsoda dolog, hogy egyesek a “cégek” vagyonából saját tulajdonukat merik kérni?!

Van a PROGRAM, ami keretében a befektetők “átválthatják üzletrésztulajdonukat a nekik legmegfelelőbb lehetőségre”. Hogy mit takarnak ezek azok a következők:

- Eladhatják üzletrésztulajdonukat azoknak akik BAUMAG ingatlant akarnak vásárolni, ha találnak olyant aki a jóval felülértékelt ingatlanokat megveszi. A vevőt mindenki maga keresi!

A piaci helyzet ismeretében ez jó esetben 50%-os megtérülést eredményezne. És ráadásul Balázs úr kikötése, hogy az “üzletrészek harmadik személyek általi megvásárlására csak akkor kerülhet sor (akkor vezetjük át az üzletrész-nyilvántartáson) ha valamely vagyonelem értékesítésére elõszerzõdést kötöttünk.” Ez ugye vicc?

- Másik lehetőség, hogy lakást vásároljunk a 2004-ben elkészülő mintegy 190-ből (ami helyén a Madárvölgyben ma még csak a nád van és susogja, hogy sose készül el), kb. 25% üzletrészérték beszámításával (a többi kp.). Amire a kínált 20-30 millió forintos áron senkinek sincs pénze, meg ideje, hogy kivárja az elkészülést.

- További ajánlat az üdülési jog vásárlás Parádsasváron, ami önmagában szép lenne, és még az üzletrész beszámítás is elfogadhatónak látszik. De aki már hasonlóval próbálkozott az tudja, hogy itt meg a trükk az éves fenntartási díjak körül van, ami önmagában elérheti egy nyaralás költségét.

- Mindezek közben nem esik szó arról, hogy vásárlási konstrukció esetén ÁFA-t kell fizetni, amire úgyszintén nincs pénzünk, és az nem is 1%. Valamint meg vagyunk fenyegetve: ha valakinek az előző ajánlatok nem felelnek meg, és a felszámolóhoz fordul az nem részesülhet a PROGRAM ismertetett “előnyeiből”.

A PROGRAM sok mindent tartalmaz, csak egyet nem, azt hogy kötelezettséget vállalnak arra, hogy három éven belül megvásárolják a hozammal növelt üzletrészt. Habár egy újabb szerződésre is azt lehet mondani, hogy ellehetetlenült. Különösen igaz ez Balázs úr azon nyilatkozata tükrében, hogy Ö úgy tervezte, hogy az “üzletrészek vételárát 8-15 év alatt termeli ki”. Nem erre szerződtünk, és ezt a többségünkben idős befektetők már nem tudjuk kivárni!

Mint Balázs úr nyilatkozta, megvan a vagyon, (más nem is mondhat mert a Rendőrség különben összehúzza szemöldökét és kész a vád a csalásra) és első körben 22 milliárdot kínál eladásra, de van összesen 104 milliárd a cégcsoportban. Ö már csak tudja mert túlnyomó részüknél Ö az első számú vezető. De nem Ö, és nem “a vállalatcsoport a tulajdonos”, hanem mi! Ezt nem árt tudnia, mert amit Ö mond az a jogtalan eltulajdonítás büntető esete!

Tehát a feladat a következő: a felszámoló közreműködésével gyorsított tempóban el kell adni az üzletrésztulajdonunkat képező vagyont, és kifizetni a követelésünket.

Az, hogy mennyire fontos a gyorsított tempó mi sem bizonyítja jobban, hogy már megkezdődött az üzletrészünket tartalmazó BVSz elrejtése, azaz első lépésben átnevezték AGENDA H Vagyonkezelő Szövetkezetre, és talán második lépés ennek a csődje lesz.

Azonban ezek után Balázs úr minden lépését sok ezer szempár (és talán az Ügyészség is) figyeli, és talán további vagyonátmentéseket nem kísérel meg. Ehhez azonban nem elég a vasárnapi szeánszainkon közgyülésesdit, választmányosdit játszani, hanem a regisztrált hitelezőkből, hozzáértő, elkötelezett szakemberekből választmányt kell alakítanunk, amelyik előzők szerinti érdekeinket megfelelően képviseli a felszámoló eljárása során. Mert nem szabad hibát elkövetni, kibúvási lehetőséget adni a visszafizetési kötelezettség alól. Különösen olyan ostobaságot nem, mint a BAUMAG iroda feltörés, ami után már másnap Balázs úr bejelentette a Cégbíróságon, hogy a “BAUMAG Szövetkezet további működéséért felelőséget nem vállal”. Habár ezt nem teheti meg, felelőségét intézkedéseiért vállalni kell, és az okmányok máshol is megvannak.

Véleményem és álláspontom szerint Balázs úr felelőségétől, és mitőlünk, hitelezőktől addig nem szabadulhat meg amíg üzletrészeink vételárát ki nem fizeti. Ehhez a jelenlegi helyzetben csak a hitelezői igény bejelentésén keresztül vezet az út, és nem lehet bízni más alku megoldásokban, különösen ha elfogadhatót fel sem ajánlanak.

Csak egy gondolat azoknak akik sokallják a kamat jövedelmünket. Menjenek és vegyenek fel áruvásárlási hitelt, mert nekem 14,4% lett volna a 3,5 éves átlag kamatom ha kifizették volna, de így jelenleg kb. mínusz 55% az összes befektetésem “jövedelme”.

2004. április 24. (Samodai Géza)